Határozottan utálok új blogot kezdeni, de úgy látom muszáj lesz. Valahogy megint elburjánztak a "bezzeganyák" és "megmondóemberek", kellek ellenpólusnak, úgy érzem.

Valószínűleg ritka rossz időpontot választottam blogírásra, jön a karácsony és az anyukám. Lesz itt sírás-rívás hamarosan. Szomorú, mert a karácsonyt csak azóta utálom, mióta a Angliában élek. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a korlátlan pénzkidobással. Pedig idén is ez lesz. A nagyszülőknél nem lehet lemenni az alagsorba, mert a padlótól, a plafonig becsomagolt ajándékok vannak. E. húgának vendégszobája ugyanez. Felvetettem, hogy jövőre legyünk Jehova tanúi és akkor nem kell karácsonyoznunk. Sajnos E.-n kívül senki sem vette a lapot. 

Az anyukám is jön. Már most szeretnék összegömbölyödve sírni a sarokban. Pedig határozottan javul bennem a kapcsolatunk feldolgozása. Már legalább tudom a miérteket. Kár, hogy a hogyanokra még nem volt időm. Ebben nagy segítségemre van Ginger, az új francia barátnőm, akit a szeptemberi varrás tanfolyamon ismertem meg.  Eredeti foglalkozása párterapeuta, amit itt nem gyakorol, mivel az angol tudása sajnos nem teszi lehetővé. Viszont ez direkt jó nekem, mert így csütörtökönként - mikor Bebe az óvoda vendégszeretetét élvezi - összeülünk egy kávéra és kielemezzük borzasztó kapcsolatainkat a szüleinkkel. Múlt héten kezdük el kidolgozni a hogyanokat. Nem jutottunk messzire és mivel jön a karácsony idén már nem is találkozunk. (nagyon, nagyon szomorú fejecske) Most ezt így leírva nagyon remélem, hogy tavasszal nem nyújtja be a számlát, mondván: helyrehozta a kapcsolatomat az anyámmal.

Legközelebb Bebéről is írok. Van mi, hiszen óvodás nagyfiú lett.